2012. április 14., szombat

Kugler pite


Eredetileg „Kugler-hajók” születtek volna ebből a receptből, de mivel nincs apró hajó alakú formám, pite mellett döntöttem. A díszítés is egyszerűre, inkább háziasra sikeredett. Ajándékba készült, és aki kapta nagyon pozitívan nyilatkozott az ízről.


Hozzávalók:
-8 dkg darált mandula
-20 dkg liszt
-14,5 dkg vaj
-12 dkg cukor
-1 tojás sárgája

Töltelék:
-20 dkg étcsokoládé
-1 dl tejszín
-1 teáskanál rum
-2 evőkanál porcukor
-4 tojás sárgája
-2 egész tojás

-5 dkg fehér csokoládé
-5 dkg étcsokoládé

Elkészítése:
A lisztet és a vajat késes mixerbe tettem és pár fordulattal összedolgoztattam. A mixerből egy tálba öntöttem és hozzáadtam a többi hozzávalót is, gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Ha nem elég nedves, egy kis tejet lehet hozzáadni. Fóliába csomagoltam és 30 percre hűtőszekrénybe tettem, majd lisztezett felületen kinyújtottam és piteformába simítottam. 180 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütöttem, addig, amíg a tészta széle pirulni kezdett.
A krémhez a csokoládét tejszínnel gőz felett felolvasztottam, majd levettem a gőzről. Hozzáadtam a cukrot, rumot és a tojásokat, és gőzre visszatéve habverővel, folyamatos keverés közben besűrítettem. A krémet a meghűlt tészta mélyedésébe adagoltam, és csinosan eligazítottam. Hűtőbe tettem, később pedig olvasztott fehér csokoládé és étcsokoládé csíkokkal díszítettem.

Forrás: Patay: A Tisza-család szakácskönyve

26 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet! Megkérdezhetem,hogy hány cm átmérőjű a pite formád?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ráadásul változatosan ízesíthető a csoki, bármilyen fűszerrel. A piteformám 26 cm-es.

      Törlés
  2. Ahogy nézegetem az összetevőket, és felidézve a korábbi remekműveidet, nem csodálkozom a pozitív visszajelzésen:)

    VálaszTörlés
  3. El tudom képzelni, hogy tényleg nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  4. Finom süti, kár, hogy belülről nem látni... Azért elképzelem...:o))

    VálaszTörlés
  5. Meghiszem azt, hogy az a szerencsés, aki ezt elfogyaszthatta, pozitívan nyilatkozott róla. Tetszik a recept, nagyon is! :)

    VálaszTörlés
  6. Hű de nagyon ott van, ezt nehezen tudnám abbahagyni.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól mutat, és az íze nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  8. Viszem a receptet, nagyon jól hangzik! :)

    VálaszTörlés
  9. Ez tényleg nagyon csokis, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon guszta,az összetevőket elolvasva biztos finom is lehet!

    VálaszTörlés
  11. Petra, nagyon szerény vagy a pozitív visszajelzést illetően:)
    Minden csodás, amit elkészítesz!:)

    VálaszTörlés
  12. Ez olyan szép, hogy csakis finom lehet! :-)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jól néz ki:)Kár, hogy szeletben nem készítettél róla képet:)

    VálaszTörlés
  14. Háziasan tökéletes! Naná, hogy ízlett! Ki kételkedett ebben?? :)))

    VálaszTörlés
  15. Jajj milyen csokis, ez csak jó lehet:)

    VálaszTörlés
  16. Ennyi csokoládé egy pitében, hát csakis mennyei finom lehetett.:)

    VálaszTörlés
  17. Ennyi csoki után csakis pozitívan lehet nyilatkozni:-)

    VálaszTörlés
  18. Ilyen csupa csoki sütemény, jöhet!!!!

    VálaszTörlés
  19. Hát ez aztán gyönyörü! Hogyan is nem lehetne, amikor annyi csoki, mandula, és még rum. A cukor máz nagyon jó mutatós rajta. De elfogadnák egy szeletet belőle:DDD

    VálaszTörlés