2012. augusztus 2., csütörtök

Gyerekjáték a pizza

Rendhagyó bejegyzés lesz ez a mai. Pár napja vendégszakács dolgozott a konyhámban, én pedig csupán, mint kukta segédkeztem. 8 éves kisfiam ugyanis pizzasütésre adta a fejét, majd a nővérét is bevonta a végső műveletekbe. Amikor jött az ötlettel, eszembe jutott Jamie Oliver villámgyors tésztája, melyet úgy jellemzett, hogy ha nem is a világ legjobb – hisz ennyi idő alatt nem is lehet – de a világ leggyorsabb pizzatésztája. Valóban pofon egyszerű, és annyi idő alatt elkészül, mintha egy fagyasztott pizzát tolnánk a sütőbe… Ebben a nagy melegben kifejezetten ideális, hisz még a sütőt sem kell begyújtani hozzá. Egy kis salátával remek ebéd vagy vacsora lehet.
Vajon, hogy kerül a pizza a XIX. századi receptekhez? Természetesen nem az általam leírt, hanem az eredeti ma ismert pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki a Pietro e basta così sütődében dolgozott. 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita di Savoia királyné látogatása alkalmából különleges pizzát sütött. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom). Készítője a királynéról „pizza margheritának” nevezte el.
1830-ig utcai árusok árulták a pizzát, majd Nápolyban megnyílt az első igazi pizzéria, az Antica Pizzeria, ami még mindig működik. A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára. Forrás

 
Hozzávalók a tésztához:
- 4 ,5 -5 dl liszt
- 1, 5 dl langyos víz
- 1 kávéskanál só
- 1 dkg friss élesztő
- 1evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
Langyos vízben elkeverjük az élesztőt. Hozzáadjuk a sóval kevert liszthez és elkezdjük összegyúrni. Ha szükséges, lisztet lehet még hozzá pótolni. Amikor összeállt, kevés olívaolajat is belegyúrunk. Akkor jó, ha a kezünkről és a tál oldaláról lejön a tészta és rugalmas gombóccá áll össze. 

 
„Anya, mi kell a tésztához?” „Milyen tésztához? Mit szeretnél csinálni?” „Még nem tudom… Gyúrni…”

Két részre osztjuk, és enyhén lisztezett munkafelületen vékonyan, teflonserpenyő méretűre nyújtjuk. A serpenyőt felforrósítjuk, és zsiradék nélkül belehelyezzük a tésztát. 

 
 
A forróság hatására már egy perc múltán is kezdenek látszani benne a hólyagok, és a tészta elkezd emelkedni. Kb. 3-4 percig sütjük, amíg enyhén pirulni nem kezd a serpenyővel érintkező oldal, majd megfordítjuk. Amíg a nyers fele is sül, addig a felülre került megsült oldalt elkezdjük megpakolni. (Célszerű mindent előkészíteni, mert gyorsan kell dolgozni.) Megkenjük paradicsomszósszal, oreganóval fűszerezzük és tetszés szerinti feltétet teszünk rá. A forróság hatására a feltét átmelegszik, a sajt megolvad. Azonnal forrón tálaljuk. Ebből a mennyiségből mi két pizzát sütöttünk.




13 megjegyzés:

  1. Jó kis recept, gyors, ebben a nagy melegben ideális! A gyerekek, a fiuk is, imádnak gyúrni, tanúsíthatom :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor nemsokára a nyomdokodba lép a fiad:) Szép és biztos finom is lett a pizzája:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes a kisfiad! Olyan jó, ha már korán késztetést érez egy pasi a főzéshez! Itt látszik, hogy a fakanál nem csak a nők kezébe való! Szuper lett a pizza!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyes kisfiú, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  5. Hű, nem is ismertem ezt a receptjét, nagyon király! Az édes gyerkőceid, meg hát... igen, biztos, hogy szakácsok lesznek!

    VálaszTörlés
  6. Milyen ügyes a kisfiad! Nagyon finom pizzát készített a nővérével! Büszke lehetsz rájuk! :)

    VálaszTörlés
  7. Igen, mikor a férfiak fakanalat ragadnak, abból csak jó dolog sülhet ki:) Nagyon ügyes a kisfiad s milyen jól megy neki a gyúrás. Nem sütöttem még így pizzát, de tényleg szuper gyors.

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a kis "vendégszakácsnak", nagyon ügyes, és szépséges (na meg gondolom nagyon finom) pizzát sütött.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ügyes a kisfiad, micsoda remek recept! Gratulálok!! :)

    VálaszTörlés
  10. Mhm, ínycsiklandónak néz ki ez a pizza, kisfiad már most igazi főszakács :)

    VálaszTörlés
  11. Tényleg szuper gyors és szuper jó, nem is hallottam még serpenyőben sütött pizzáról, de nagyon tetszik! :) A gyerekeknek pedig volt kitől tanulni, nagyon ügyesek! :)

    VálaszTörlés
  12. De ügyes a kisfiad!:-)De jó ez a recept!Ki fogom próbálni!Szerintem az én kisebbikemnek is nagyon fog ez tetszeni.

    VálaszTörlés
  13. Ezt a módod nem ismerem hogy mindkettő oldalát pár percig át sütni, mert ha az egyik oldalát egy pizza serpenyőben amiben van kis lukak, és felmelegitett pizza kőn egy magas lángon, az a pár perces sütés...nálam öt perc, minkét oldal felforditás nélkül szépen át sül.
    A recepted az prima, a sajt pirulhatna egy kicsit jobban, nem csak elolvadásig sütni! A kis fiad aranyos, és látszik hogy szeret segiteni a konyhában!

    VálaszTörlés