2012. november 17., szombat

Francia csokoládétorta

Az elmúlt 1,5 évben tanulmányozott XIX. századi receptekben a klasszikus, ma ismert piskótából és krémből álló tortával nem találkoztam. Már század elején-közepén Czifray, Németh Zsuzsána könyveiben is megjelenik a „piskótatorta”, de nem krémekkel, hanem leginkább lekvárokkal, befőttel töltve és cukormázzal bevonva. Érdekes, hogy ugyanakkor leírnak krémeket is, de ezeket csak kelyhekben tálalva kínálnak. Dobos már több „piskótatorta” változatott is leír, de ezek nála is töltetlenül, vagy lekvárral töltve szerepelnek. Pontosan ezért a torták tésztáján volt a hangsúly, ebben jelent meg a változatosság. Gondolhatjátok mekkora újdonságot jelentett, amikor 1884-ben megjelent a dobostortával, mely mind küllemében, mind ízében jelentősen eltért a korábbi tortáktól.
A francia csokoládétortával kapcsolatban voltak fenntartásaim, mert elnevezéséhez képest kicsit kevésnek találtam a csokoládé arányát. El kell ismernem, tökéletes lett! Az eddig kipróbált receptek közül vitte a pálmát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.


Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
- 5 dkg 70%-os étcsokoládé
- 5 dkg mandula
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 5 dkg liszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 7,5 dkg cukor
- 4 tojás
- ½ rúd vanília kikapart magjai

- 2 dl tejszín
- 1 kávéskanál vanília esszencia
- 1 teáskanál zselatin-fix
- cukor

Elkészítése:
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A mandulát ledaráltam, a csokoládét lereszeltem. A lisztet, kakaópor kimértem, hozzáadtam a sütőport. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgájákat cukorral és a vaníliarúd magjaival habosra kevertem. Ehhez adtam a csokoládét és a mandulát. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá vertem. A továbbiakban a tojásfehérje habot és a lisztes keveréket (szitálva) felváltva adtam a mandulás-csokoládés alaphoz, és laza nagy mozdulatokkal óvatosan, de alaposan kevertem el. Sütőpapírral bélelt tortaformába simítottam és 180 fokon 20-25 perc alatt sütöttem meg. (Tűpróbával ellenőriztem!) A tejszínt zselatin fix-el és vaníliaesszenciával habosra vertem, majd hozzáadtam a cukrot. A kihűlt tortára halmoztam, majd mandarinnal, gránátalmával és mentalevelekkel díszítettem.

Forrás: Dobos C. József, 1881.

12 megjegyzés:

  1. Csodálatosan szép a tortád! Nagyon finom lehet.Annyira nem is macerás az elkészítése, szerintem még jobb hogy külön nincs benne krém!

    VálaszTörlés
  2. A gyümölcs pompás színei, nyáridéző a tortán! Igazán finom lehet. Valóban kevésnek tűnik benne a csoki és a kakaó, de a látvány még sem azt tükrözi!

    VálaszTörlés
  3. Egyszer ettem hasonlót, citromos krémmel. Brutális, de nagyon finom :) Szép a tálalásod is! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon mutatós és biztosan isteni finom is!! Kipróbálandó :)!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű lett, szívesen megkóstolnám!:)

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű és biztos nagyon finom is!!!

    VálaszTörlés
  7. A mandulával és a csokival a tésztájában tényleg nagyon finom lehet, és gyönyörűen díszítetted! :)

    VálaszTörlés
  8. Egyszerűen nagyszerű, a díszítést is beleértve!

    VálaszTörlés
  9. Tökéletes lett? Meghiszem, és még gyönyörű is! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon kívánatos! Most betolnák egy jó szeletet, az biztos.

    VálaszTörlés
  11. Fincsi! Kedvencem a gyümölcsös-habos "akármi" :)

    VálaszTörlés
  12. Csodálatos lett a tortád! Nagyon tetszik a díszítése, az íze pedig mennyei lehet :))

    VálaszTörlés