2011. augusztus 24., szerda

Fürdőruhadivat


Ma nem hoztam receptet, mert őszintén szólva sem főzni, sem sütőt bekapcsolni nincs hangulatom. Inkább megmutatom, hogy ükanyáink milyen vadítóan helyes kis rucikban feszítettek a vízparton.

Forrás

A 19. században jöttek divatba a kétrészes fürdőruhák, melyek övvel összefogott felső részből - mely a válltól a térd alá ért – és bokát takaró fekete harisnyából álltak.
A kor fürdőkultúrájának érdekességei a fürdőgépek, amelyek leginkább a viktoriánus Angliában hódítottak. Ezek jellemzően kerekekre szerelt apró faházak voltak, a fürdeni szándékozók – nemek szerint elszeparálva – utcai ruhában beszálltak a parton felállított „gépekbe”, ott felvették a fürdőruhát, majd az egész szerkezetet betolták a vízbe, ahol illedelmesen kiszálltak belőle. Az alkotmány eltakarta a vízben mártózókat a kíváncsi parti szemek elől. Forrás. 

27 megjegyzés:

  1. Imádom a divattörténetet, szakdogámban is volt

    VálaszTörlés
  2. Felhívnám a figyelmeteket a kalapokra és a magas szárú zoknikra!

    VálaszTörlés
  3. Csini, bár én azért személy szerint örülök neki, hogy változott a divat :))Ezekben a rucikban éppúgy meg lehetne sülni a strandon, mint az utcai ruhákban :P

    VálaszTörlés
  4. Lehet hogy fura, de a zoknik kivételével, nekem nagyon tetszenek:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon édik! én is imádom a régi fotókat, van is belőle egy rakással, néha előveszem és szívesen nézegetem. Szerintem, ezeknek más a hangulatuk, mint a mai digitálisnak. Jó ötlet volt megosztani velünk :)

    VálaszTörlés
  6. Ezeken a fürdőruhákon már mosolygunk,pedig már ez is többet mutatott mint még régebbi, hisz a térdük itt már látszik. Szeretem nézegetni én is a régi fotókat!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem sokkal jobb volt, mint a mai divat, manapság már olyan aprók a bikinik, hogy szinte meztelenek a lányok. Ez sokkal izgalmasabb, na meg ez kicsit takarja is a felesleges kilókat:)

    VálaszTörlés
  8. Furcsa így visszatekinteni, hogy mit hordtak régen, nekem már az is fura, amikor az 5 évvel ezelőtti ruháimat látom a fotókon. :))
    De nagyon érdekes!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm, hogy megosztottad velünk. Én is szeretem nézni a régi képeket.

    VálaszTörlés
  10. De jó!! A leírásodban szereplő fürdőgép nekem nagyon bejönne. Úgy még én is megmártóznék a habokban :D. Már idejét sem tudom, mikor voltam utoljára strandon.

    VálaszTörlés
  11. Nekem a fürdőkalapok tetszenek leginkább, meg a magas szárú fürdőcipő.

    VálaszTörlés
  12. Milyen jó ez a kép! :))) Kicsit visszavittél minket a múltba, köszönöm!

    VálaszTörlés
  13. De helyesek, igaza van trollanyunak ma már sok strandon szinte pucéran fürdenek a lányok. De azért nem lehetett könnyű ezekben a fürdőrucikban fürödni.:)

    VálaszTörlés
  14. Szerintem is jó ötlet volt ez a fénykép. Ebben a nagy melegben én sem sütök semmit, főzni is csak annyit, amennyit nagyon muszáj. Szép, változatos ruhákat viselnek a lányok, biztos nagyon divatosnak számítottak a korukban. Hogy fürödni, úszni milyen lehetett benne nem tudom, de jól néznek ki.

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok! Úgy voltam vele, hogy a tengerpart látványa hátha egy kicsit lehűt bennünket. A kép pedig annyira cuki, hogy nem bírtam kihagyni. :)))

    VálaszTörlés
  16. Azt hiszem a mai pasik gondban lennének a látvány miatt, ha ma is ilyeneket hordanának a hölgyek...:o)))

    VálaszTörlés
  17. Olyan meleg van, hogy még a lányokon levő ruha is sok! A zokni meg főképp:-)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon helyes fotó.....meg a "fürdőgép" is.......
    Nem semmi lehetett!
    Köszönöm, hogy meglátogattál, hogy követőm lettél, gyere máskor is. Jövök majd én is többször.
    Erika

    VálaszTörlés
  19. Anyumnak időnként előkerülnek retro ruhadarabok a szekrényéből, gondolom azzal az elvvel pakolta el őket anno, hogy egyszer majd visszajön még a divatba. Amilyen figurák mászkálnak manapság az utcákon, a fenti darabok egyikét-másikát szerintem simán lehetne ma is hordani - na persze nem a vízparton... :D

    VálaszTörlés
  20. Egyetértek Trollanyuval, a kevesebb néha több!
    Akkor ezeket a hölgyeket szexisebbnek tarthatták mint a mai félmeztelen utódaikat. :)
    Én imádnám, persze a zokni nélkül!
    Nagyon tetszik az új profilképed! :D

    VálaszTörlés
  21. Nagyon tetszenek nekem is! Talán lesz aki ötletet merít és utcai ruhának elkészíti.

    VálaszTörlés
  22. Ez nagyon klassz, Petra! Arra volnék kivácsi hogy egyáltalán a vizbe mentek, vagy nem?...és akkor a zoknival, meg a kalappal a fejükön?
    Nagyon divatosak voltak abban az időkben. Nekem a hoszzu ruhák is nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  23. Nahááát! Az új profilképeden egészen más vagy!! De nagyon jó!! Én is próbáltam egyszer képet váltani, de visszaraktam a régit, amivel megismertek :).

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok! Örülök, hogy tetszenek nektek is.

    Kriszta: Kiakadnának.;D

    Gerdi:Akkor nem volt 40 fok.:)))

    Csipet: Hát, azt a szekrényt szívesen megnézném. :)))

    Barbi:A kevesebb több. Egyetértek. Várlak vissza, már csak egy hét szeptemberig. Köszi, örülök, hogy tetszik a fotóm. Esküvőre mentünk a hétvégén, akkor kattintotta a férjem. :)))

    Nagymamis, Terike: Üdvözöllek benneteket. Köszönöm a látogatást. :)))

    Elisabeth: Nem tudom, hogy valóban kalapban mentek-e vízbe, de a zokni az fontos volt, hogy a bokájuk ne legyen látható.

    Mária: Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy. Ezt teszi egy kis frizura és smink. Remélem azért majd ezzel is felismer mindenki. :)))

    VálaszTörlés
  25. Nagyon jók a magas szárú zoknik, de hogy száradtak meg ezek a rucik? Biztos nem olyan gyorsan, mint a mai, hper szuper dresszek?!

    VálaszTörlés