2012. március 15., csütörtök

Tárkonyos raguleves húsgombóccal

 
A kisfiam el sem tudjátok képzelni, hogy milyen feladattudatos…Nem szeret hiányozni az iskolából.  Valahogy mindig úgy jön ki, hogy akkor lesz beteg, ha szünet van. Az őszi szünetet bárányhimlővel töltötte, tegnap délben pedig hívott a tanító néni, hogy magas láza van. Mandulagyulladás. Klassz kis hosszú hétvége elé nézünk…
Mára ragulevest kért. Örülök neki, mert ha csak ebből eszik, akkor is magához vesz minden földi jót. Pillanatnyilag nem volt időm utánanézni, hogy a raguleves létezett-e a 19. században, de azt megmutatom, én hogyan készítem. A fotón látható példányt már korábban főztem, most megyek is elkészíteni és gyereket ápolni.
Mindenkinek kellemesebb hétvégét kívánok!


Hozzávalók:
-30 dkg darált sertéslapocka
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 kis csokor friss petrezselyemzöld
- 1 tojás
- zsemlemorzsa
- só, bors
- 2 szál sárgarépa
- 1 szál gyökér
- 10 dkg borsó
- 25 dkg gomba
- tárkony
- 20 dkg tejföl
- kevés olívaolaj

Elkészítése:
A vöröshagymát és a petrezselyemzöldet apróra vágtam, majd a tojással és a sóval, borssal hozzádolgoztam a darált húshoz. Annyi zsemlemorzsát adagoltam hozzá, hogy könnyen gombócolható legyen. (Ne ragadjon, de túl kemény se legyen.) A masszát félretettem.
A sárgarépát és gyökeret megtisztítottam és karikákra vágtam. Kevés olívaolajon kissé megpirítottam. Ettől a leves nagyon szép színt kap, és az íze is finomabb, mintha csak belefőzzük a zödségeket. Felöntöttem 1,5 l vízzel, sóztam, borsoztam és tárkonnyal fűszereztem. A húsmasszából gombócokat formáltam és a levesbe raktam. Felforraltam, majd hozzáadtam az apróra vágott gombát és a borsót is.
A ragulevest bátran lehet nagy lángon főzni, mert nem kell kristálytisztának lennie, mint a húslevesnek. Addig főztem, míg minden hozzávaló megpuhult. A levesből keveset kiszedtem, és elkevertem tejföllel, majd ezt hozzáadtam a leveshez. Átmelegítettem és friss citrommal tálaltam.

25 megjegyzés:

  1. Jobbulást a kisfiúnak, a négy napban biztos meggyógyul. A leves jó lesz neki gyógyszer helyett! Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást!
    Hasonlóan készítem én is, nagyon szeretjük!

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást a kissrácnak, Anya főztje jobb minden gyógyszernél!!!

    VálaszTörlés
  4. Ettől a levestől tuti meggyógyul! Jobbulást!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta:) A Cirfay-féle szakácskönyvben, amit mostanában tanulmányozok, a gyógyító ételek okán. A Becsináltak, 's vagdalt aprólékok fejezetben szerepel ragu. Íme néhány a teljesség igénye nélkül: "Borjú husból készült Ragú", "Pulyka és kácsa szárnyasokból készült Ragú", "Őzhát Ragú", "Zöld ragú veres karikával".
    Jobbulást a kisfiadnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jókivánságodat krinsz. Az általad említett receptek nem levesek,hanem szaftos húsételek. A "Borjúhúsból készült ragu"-t nálam sertésből találod itt: http://www.reformkorikonyha.blogspot.com/2011/11/sertesragu-vajasteszta-koszoruban.html

      Törlés
    2. Gyanús lehetett volna, hogy nem a levesek között szerepel a tartalomjegyzékben:)

      Törlés
    3. Á, néha nagyon össze vissza módon vannak elrendezve benne a receptek. :)

      Törlés
  6. Jobbulást! Imádom a raguleveseket, nagyon guszta lett!

    VálaszTörlés
  7. Guszta a levesed, a kisfiadnak pedig gyors gyógyulást kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Mihamarabbi gyógyulást kívánok a kötelességtudatos kisfiadnak! (hétfőn már biztos mehet iskolába:))

    A férjemmel imádjuk a tárkonyos ragulevest! Csak Mi pipimellel készítjük és nem teszünk bele gombát - a további "eljárás" nálunk is u.ez. :)

    VálaszTörlés
  9. Petra, remélem hogy a kisfiad minél előbb jobban lesz. Nálunk is a kis 5 éves unoka fiamnak fül gyulladása van, ugy hogy egyet értek veletek.
    A ragu levesed nagyon guszta, és finom, ez meggyógyitaná a kis fiadat!

    VálaszTörlés
  10. Gyors gyógyulást, a ragu remek!!!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen mindenkinek a jókívánságokat. Sajnos nagyon magas láza van egész nap. :(((

    VálaszTörlés
  12. Jobbulást! Én az elmúlt héten 5 napig feküdtem lázasan. A leveskéd kitűnő, én a gombócba rizset teszek morzsa helyett, a többi stimmt.

    VálaszTörlés
  13. Jobbulást a kisfiadnak! A leves csak jó lehet! Most sokan betegeskednek, megsúgom én is elkaptam egy kicsit, de már kifelé tartok!! :)

    VálaszTörlés
  14. Ettől a fincsi levestől biztosan gyorsan meggyógyul a kötelességtudó kisfiad! Gyors gyógyulást kívánok Neki, hogy élvezhessétek a hosszú hétvégét!

    VálaszTörlés
  15. Jobbulást a kisfiadnak, ez a finom leves biztos meg fogja gyógyítani!

    VálaszTörlés
  16. Jobbulást kívánok ilyen finom levesekkel! :)

    VálaszTörlés
  17. Szuper párosítás raguleves és húsgombóc, isteni lehet :)

    VálaszTörlés
  18. Nagy kedvenc nálunk is! Gyakran készítem, na jó, az egyszerű változatát, de az is nagyon finom:füstölt hús, rizs, tárkony és sok sok tejföl.

    VálaszTörlés
  19. Jobbulást kívánok a kisfiadnak:) A levesed sszuper, a tárkonyt amúgy is nagyon szeretem:)

    VálaszTörlés
  20. Köszönöm a jókívánságokat mindenkinek. Most már jobban van. :)

    VálaszTörlés