2012. december 20., csütörtök

Mákos kádkák


  A karácsony a népi kultúrában olyan nagyünnep volt, amelynek évről-évre visszatérő ételeit a hagyomány igen pontosan előírta.  A téli időszak domináns kettős étkezési rendjében a századfordulón a nap fő étkezése, a karácsonyi vacsora, a parasztoknál délutánra esett.  A kereszténység előtti mágikus hagyományokban gyökerezően az alkalom bőség- és termékenységvarázsló idő és a halottkultusznak is része. Ez megjelenik a szokásos ételekhez fűzött mágikus magyarázatokban, és ezért készítették el a karácsonyi asztalt is sok helyütt még a 20. században is különlegesen. Ezen az estén a család halottaira nemcsak az asztalon hagyott ételekkel gondoltak, hanem a vacsora előtt a szoba négy sarkába dobott étellel is (dió, lencse „az angyaloknak”). A karácsonyi vacsora minden ételéhez kapcsolódott mágikus magyarázat: a fokhagyma az egészséget védte, a dió elhárította a rontást, a méz megédesítette az éltetet, a mák a bőséget biztosította. Forrás
Zemplényi Antónia mákos kelt kalácsát, eredetileg is "kádakban", kisméretű süteményformákban készítette azzal a különbséggel, hogy a tetejüket tésztával teljesen befedte. Nálam karácsonyi hangulatban csakis így készülhetett... 


Hozzávalók:
-50 dkg finomliszt
-1,5 dl tejszín
-0,5 dl tej
-25 g élesztő
-6 dkg cukor
-1 csipet só
-6 dkg vaj
-4 tojássárgája

- 25 dkg mák
- 1,5 dl tej
- 3-4 evőkanál porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- pár csepp citromlé

Elkészítése:
A tésztához lisztet porcukorral, vaníliás cukorral és a csipet sóval elkevertem. A vajat megolvasztottam. A tejszínt és a tejet enyhén meglangyosítottam (Nem szabad túlmelegíteni, langyos legyen!) belekevertem 1 csipet cukrot és belemorzsoltam és elkevertem az élesztőt. Pár perc alatt felfutott. A liszthez öntöttem az élesztős tejszínt, a 4 tojássárgáját.
A turmixgép dagasztóspiráljával dagasztani kezdtem, mikor a tészta kissé összeállt, hozzáadtam a vajat. Alaposan kidolgoztam, amíg szép hólyagos lett a tészta. (15-20 percet vett igénybe.)
Kelesztő tálban - kevés lisztel megszórva - 45 perc alatt duplájára kelesztettem.
A töltelékhez a mákot tejjel és cukorral felfőztem, hozzáadtam a citromhéjat és citromlével ízesítettem.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, 0,3-0,5 cm vastagra nyújtottam és 8-10 cm átmérőjű köröket vágtam ki belőle. A maradék tésztából süteményformával csillagokat, szíveket szaggattam. Szilikonos muffin formába igazítottam a tésztaköröket. Ráhalmoztam a tölteléket, majd ráhelyeztem egy-egy csillag illetve szív formát. Letakarva 30 percig kelesztettem, majd tojásfehérjével megkenve, 180 fokon kb. 25-30 perc alatt készre sütöttem. 10-15 perc után célszerű rátenni egy réteg alufóliát, hogy ne égjen meg a teteje.

Forrás: Zemplényi Antónia, 1863.

2012. december 18., kedd

Gyümölcskenyérbonbon

A gyümölcskenyér másik feléből ajándékként gyümölcskenyérbonbonok készültek. A sütinyalóka ötletét vettem alapul, de – mivel postán küldtem - nem szerettem volna beletenni semmi gyorsan romlandó alapanyagot. Nekem nagyon ízlik, és most már tudom, hogy a megajándékozottnak is.

 
Hozzávalók a gyümölcskenyérhez:
- 30 dkg aszalt gyümölcs vegyesen (sárgabarack, szilva, vörös áfonya, mazsola)
- 5 dkg étcsokoládé
- 4 tojás
- 12,5 dkg vaj
- 16 dkg liszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 15 dkg porcukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 rúd vanília kikapart magjai
- 2 evőkanál rum
- diónyi vaj és 2 evőkanál liszt a forma kikenéséhez

- 2 evőkanál rum
- 1 citrom reszelt héja
- pár csepp citromlé
Bevonathoz:
- 15 dkg csokoládé
- 1,5 g porított kakaóvaj
- 5 dkg fehér csokoládé

Elkészítése:
A gyümölcskenyér receptje Lajos Maritól származik, nálunk minden évben elkészül. A bonbonokhoz csak a gyümölcskenyér felét használtam, itt a teljes mennyiség szerepel!
Az aszalt gyümölcsöket és a csokoládét apróra vágjuk. A mazsolát 1 órára meleg vízbe áztatjuk, majd alaposan lecsepegtetjük, megtöröljük. A kimért lisztből 1-2 evőkanállal a gyümölcsökre és csokira szórunk, és elkeverjük. Így nem fognak a sütemény aljára süllyedni.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. 18 cm-es tortaformát kivajazzunk és beszórjuk liszttel. A puha vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd a narancshéjat és a vaníliamagokat. Belekeverjük a lisztet és óvatosan az aszalt gyümölcsöket is. A masszát a tortaformába simítjuk, és kb. 50 perc - 1 óra alatt készre sütjük. Feltétlenül ellenőrizzük tűpróbával. 20 perc sütés után alufóliát rakjuk a tetejére, hogy meg ne égjen.
A tésztát késes mixerrel néhány fordulattal morzsalékosra vágjuk. (Nem pépesítjük!) Hozzáadjuk a rumot, citromhéjat, és a citromlét. Óvatosan adagoljuk, hogy jól gyúrható masszát kapjunk. (Ha száraznak találjuk, adhatunk hozzá baracklekvárt. A rengeteg aszalt gyümölcstől én kellőképpen ragadósnak éreztem.) Szaloncukorszerű hengereket formázunk belőle, kb. 20-22 db lesz. Hűtőbe tesszük egy órára.
A csokoládét temperáljuk, egyesével megmártjuk a „bonbonokat”, majd sütőpapírra tesszük. Ha a csokoládé megszilárdul, olvasztott fehér csokoládéval csíkokat csurgatunk a tetejére. Szilárdulás után fogyasztható. Hideg helyen, lezárt dobozban tároljuk.

A csomagfeladás előtti estén...

Tipp: Az alap gyümölcskenyeret mascarpone sajttal is lehet lazítani, ahogyan a klasszikus sütinyalókáknál. Így könnyedebb desszertet kapunk, azonban rövidebb ideig eltartható.

2012. december 15., szombat

Korianderkrémes gyümölcskenyér

A korianderkrém régóta izgatta a fantáziámat, de visszatartott, hogy a friss koriandert csak sós ételekben tudtam elképzelni. A múltkor azonban vettem egy zacskó koriandermagot és illatmintát vettem. Kellemesen fűszeres, citromos. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy elkészítem. Eredetileg kehelyben tálalták, én egy kis csavarral minitortácskába töltöttem. A gyümölcskenyér receptje Lajos Maritól származik, nálunk minden évben elkészül. Töménysége miatt lett mini a tortácska, a leírt recept felét használtam erre a célra. Ha kíváncsiak vagytok a többi gyümölcskenyérből mi készült, azt is hamarosan megmutatom…


Hozzávalók a gyümölcskenyérhez:
- 30 dkg aszalt gyümölcs vegyesen (sárgabarack, szilva, vörös áfonya, mazsola)
- 5 dkg étcsokoládé
- 4 tojás
- 12,5 dkg vaj
- 16 dkg liszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 15 dkg porcukor
- 1 narancs reszelt héja
- 1 rúd vanília kikapart magjai
- 2 evőkanál rum
- diónyi vaj és 2 evőkanál liszt a forma kikenéséhez
Krém a kisméretű tortácskához:
- 2 dl tejszín
- 1 evőkanál cukor
- 3 tojás sárgája
- 10 db koriandermag
Csokoládé bevonathoz:
- 5 dkg csokoládé
- 0,6 dl tejszín

Elkészítése:
Az aszalt gyümölcsöket és a csokoládét apróra vágjuk. A mazsolát 1 órára meleg vízbe áztatjuk, majd alaposan lecsepegtetjük, megtöröljük. A kimért lisztből 1-2 evőkanállal a gyümölcsökre és csokira szórunk, és elkeverjük. Így nem fognak a sütemény aljára süllyedni.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. 18 cm-es tortaformát kivajazzunk és beszórjuk liszttel. A puha vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd a narancshéjat és a vaníliamagokat. Belekeverjük a lisztet és óvatosan az aszalt gyümölcsöket is. A masszát a tortaformába simítjuk, és kb. 50 perc - 1 óra alatt készre sütjük. Feltétlenül ellenőrizzük tűpróbával! 20 perc sütés után alufóliát rakjuk a tetejére, hogy meg ne égjen.
A gyümölcskenyeret vízszintesen három részbe vágjuk és kivágjuk a minitortácskát, kb. az eredeti méret fele legyen, 10 cm átmérőjű. (Azért döntöttem így, mert a gyümölcskenyér a rengeteg aszalt gyümölccsel nagyon tömény. A mini torta 4 személynek bőven elegendő volt. Lehet az egészet is tölteni, de akkor a krém dupláját, 2,5x-ét kell venni!)


A koriandermagokat mozsárban kicsit megtörjük. A tejszínt korianderrel felforraljuk és 10 percig lefedve állni hagyjuk. Leszűrjük. Hozzáadjuk a cukrot és a tojássárgájákat, és folyamatosan keverve gőz felett besűrítjük. Kihűtjük és megtöltjük, bevonjuk a mini tortát. Alaposan lehűtjük.
A csokoládéöntethez a tejszínt felforraljuk, hozzáadjuk az apróra tört csokoládéhoz és addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen elolvad. A tortára öntjük. Aszalt vörös áfonyával, mentával, cukorgyöngyökkel és mandarinnal díszítjük.

Forrás (krém): Németh Zsuzsána, 1858.

2012. december 11., kedd

Segíts velünk!

KARÁCSONY
„Méz, fahéj, ánizs, gyömbér, szegfűszeg, mák, dió, sültalma...
... ezek az ízek és illatok számomra nélkülözhetetlenek az ünnepi készülődés alatt, mert egy szempillantás alatt karácsonyi hangulatot teremtenek.
Az adventi időszak örömét és meghittségét semmi sem teszi tökéletesebbé, mint a családdal együtt töltött idő, és a közösen készített sütemények ínycsiklandó illata.” 

Ez a meghittség sajnos nem mindenkinek adatik meg.

Hosszú évek óta indít adománygyűjtő kampányokat a Kifőtük.hu remek csapata, szerencsémre az idén  részese lehetek a Kifőztük Karácsony 2012 elnevezésű adománygyűjtő akciónak.
Kiscsapatot alkotva, Móricz Tündével (Nagymamám konyhájából), Szabó Noémivel (Mandulasarok), Szabó Zsuzsával, Pergel Katival (FoltosBoltos) és Dénes Péterrel (Gour-man), Ruzicska Zsófival (Nyamm), Barta Katalinnal (Katucikonyha), Zsuzsával (Bonbon Mánia), Zsirivel (ZsiriCsibe Zabszalma), Sarlainé Székely Kingával (Kulináris ízbombák) Szijártó Renátával és Tamási Istvánnal (Salubrity) a  Dankó utcai Wesley János Óvodát – melyet sokan csak Hajléktalan óvodaként ismernek - szemeltük ki, nekik szeretnénk kampányolni. 

Az intézményt a szükség hívta életre. 2005-ben kezdte meg működését a Wesley János Lelkészképző Főiskola néhány tantermében és szociális helyiségében, de sajnos a normatívából nem fenntartható, a szülők pedig képtelenek anyagi áldozatot vállalni. Célja, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok gyermekei megfelelő oktatási intézménybe juthassanak. 

Mivel a pénz mindenhol a legkevesebb kategóriába tartozik, az idén a tárgyiasult adományoké a főszerep, élelmiszer, ruha, játék, tisztítószer. 
Hogy minek is örülne az Óvoda sok kis lakója? Íme egy lista, hogy könnyebb legyen az adományozás: 
          gyermek ruha 3-7 éves korig (ha nem új az nem baj, csak jó legyen és tiszta),
          játék 3-7 éves korig, 
          mesekönyv,
          színes ceruza, gyurma, festék, papír, ragasztó
          tisztítószer, 
          tisztálkodási szer – fogkrém, fogkefe, folyékony szappan, 
          élelmiszer, sajnos a főzés nem megoldott, így számításba jöhet
o          édes és sós keksz,
o          szaloncukor, hisz itt a karácsony, 
o          lekvár, 
o          befőtt, 
o          és bármi ami nem igényel főzést.

Ha nagyobb mennyiségű adományról lenne szó, vagy bármi gond adódna, kérjük jelezd felénk az ovikaracsony@kifoztuk.hu e-mail címen.

Adományok átvételének helyszíne és ideje:
1086 Budapest, Dankó utca 11. (WJLF épülete), munkanapokon 8.00-16.00
(Amennyiben ez az időpont nem megoldható, a főiskolai portaszolgálat átveszi a felajánlásokat munkaidőn kívül, szabad- és munkaszüneti napokon is.)
Az Óvoda számlaszáma: 11708001-20520380-00000000, 
telefonszám:210-5400/262 mellék

2012. december 8., szombat

Pántlikás aludt lé

Kezdő háziasszonyoknak, akik az ünnepek táján szeretnének villantani egy látványos desszerttel, vagy gyakorlottaknak, akik a sok tömény sütemény mellett könnyedebb édességre vágynak. A gyümölcsös réteg eredetileg ribizliből készült, nálam a karácsony jegyében narancs került a képbe. Egyszerűen elkészíthető desszert, pusztán egy kis türelemre van hozzá szükség. Minden réteg külön kell, megszilárduljon, hogy a pántlikák szépen alakuljanak. Lehet egyszerűsíteni is, pusztán két réteg elkészítésével, csak nem érdemes…


Hozzávalók a mandulás réteghez:
- 2 dl tejszín
- 1 dl tej
- 8 dkg mandula
- 1 rúd vanília kikapart magjai
- 2 evőkanál cukor
- 3 lap zselatin
Csokoládés réteghez:
- 6-7 dkg 70%-os étcsokoládé
- 1 csipet fahéj
-1 evőkanál cukor
- 3 dl tejszín
- 3 lap zselatin
Narancsos réteghez:
- 3 dl frissen facsart narancslé
- ½ narancs reszelt héja
- 1-2 evőkanál cukor
- 3 lap zselatin

Elkészítése:
A zselatinlapokat hideg vízbe áztattam. A tejszínt cukorral és fahéjjal felforraltam, majd belekevertem az apró darabokra vágott étcsokoládét. Addig kevertem, amíg a csokoládé teljesen elolvadt. Hozzáadtam az időközben felpuhult zselatinlapokat, melyek a forróság hatására azonnal elolvadtak. A csokoládékrémet poharakba adagoltam. 1-1,5 óráig hagytam hűtőben, amíg megszilárdult, ekkor készítettem el a narancsos réteget.
A narancslevet cukorral és narancshéjjal felforraltam, majd belekevertem a beáztatott zselatinlapokat. (A zselatinlapokat 5 percre kell felhasználás előtt hideg vízbe áztatni.) Hagytam langyosra hűlni, majd a csokoládés réteg tetejére evőkanállal nagyon óvatosan kanalanként adagoltam. Két kanál után hűtőbe tettem és vártam 5-10 percet, hogy biztonságosabban folytathassam a kanalazást, mert így a krémrétegek nem keverednek össze. Újabb 1-1,5 óra hűtés után következett a mandulás réteg.
A nagyobb darabokra aprított mandulát és a vaníliarúd kikapart magjait a tejben felforraltam, 15 percig állni hagytam, majd leszűrtem. A mandulás tejhez adtam a tejszínt és a cukrot. Felforraltam, majd hozzákevertem a beáztatott zselatinlapokat. Langyosra hűtve a fent leírt technikával a narancsos réteg tetejére adagoltam. 1-1,5 óra hűtés után ez a réteg is megszilárdult. Naranccsal, csokoládéforgáccsal és mentalevéllel díszítve tálaltam.

Tipp: Az ilyen típusú desszerteknél először vízzel töltöm fel a poharat, vagy tálkát amiben tálalni szeretnék, majd a vizet mérőpohárba öntve kapom meg, mekkora folyadékmennyiség fér bele. A fent megadott recept 4 pohárnyi desszerthez elegendő.

Forrás: Czifray, 1829.

2012. december 2., vasárnap

SAD XI. - Adventi sütinyalóka



A Süss, Alkoss, Díszíts! háziasszonya Trollanyu igazán hálás témát adott: „Öltöztessétek ünnepi ruhába kedvenceiteket”. A sütinyalókát már régen ki szerettem volna próbálni, ehhez Zsuzsi blogja adta a kezdő lökést, ahol nagyon hasznos tippeket és fázisfotókat is találtam. Nálam csokoládés-diós alapból készültek, amihez karácsonyt idéző ízeket is igyekeztem csempészni. A gyerekeim határozottan értékelték. Bevallom, hogy én sem bírtam megállni, hogy bele ne harapjak egybe, mikor végeztem a fotózással…


Hozzávalók a tésztához:
- 15 dkg liszt
- 1 csipet  teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- 6 dkg cukor
- 1 evőkanál kakaópor
- 6 dkg apróra vágott étcsokoládé
- 3 dkg durvára vágott dió
- 1,5 dl tej
- 0,5 dl étolaj
- 1 kávéskanál vanília kivonat
- 1 tojás
Krémhez:
-  1 dl tejszín
- 100 g 70%-os étcsokoládé
- 4 dkg aszalt gyümölcs vegyesen (mazsola, aszalt szilva, aszalt sárgabarack)
- 1 kávéskanál mézeskalácsfűszer

- nyalókapálca, saslikpálca, vagy szívószál
- 150 g 70%-os étcsokoládé
- 15 g kakaóvaj (elhagyható)
- hópehelycukor
- porcukor (vagy gyöngyház színű ételfesték)

Elkészítése:
A lisztet sütőporral, szódabikarbónával, cukorral, kakaóval, dióval és csokoládéval, majd a tojást tejjel, olajjal és a vanília kivonattal egyenletesen elkeverjük. A száraz hozzávalókhoz öntjük a tojásos keveréket és összevegyítjük. Szilikonos muffintepsibe adagoljuk és előmelegített sütőben 200 fokon 15-20 percig sütjük. (Én muffinként készítettem, de lehet egyben is kisütni.)
Másnap a tésztát apróra morzsoljuk. Elkészítjük a csokikrémet: a tejszínt mézeskalácsfűszerrel felforraljuk és ráöntjük az apróra tört étcsokoládéra. Addig keverjük, míg a csokoládé teljesen el nem olvad. Szobahőmérsékletűre hűtjük. A tésztamorzsához adjuk az aszalt gyümölcsöket és óvatosan adagoljuk bele a csokikrémet. Jól gyúrható, gombócolható állagúnak kell lennie. (Ha igényel még nedvességet, lekvárral vagy krémsajttal lazíthatjuk, de nagyon óvatosan, mert a túl puha gombócok leesnek a pálcákról.) A masszából gombócokat készítünk és hűtőbe tesszük.
Gőz felett kevés csokoládét olvasztunk, és a pálcák végét az olvasztott csokoládéba mártva a gombócokba szúrjuk, majd visszatesszük a hűtőszekrénybe, amíg teljesen megszilárdul.
Gőz felett megolvasztjuk a maradék csokoládét, (Én temperáltam, de nem feltétlenül szükséges.) és a tálat megdöntve a nyalókákat egyenletesen beleforgatjuk. A mártott nyalókákat hungarocellbe szúrjuk, amíg a csokoládé megszilárdul.
Díszítéskor a hópehelycukrokra egy-egy pötty olvasztott csokoládét teszünk, és a nyalókákra nyomjuk. Porcukorba (vagy gyöngyház színű ételfestékbe) mártott ecsettel varázsoljuk havassá a nyalókák tetejét.