2011. szeptember 25., vasárnap

Kasztrolos

A fura elnevezés az edényre utal, amiben az édesség készült. A kasztrol lábast jelent, ami lehetett cserépből és fémből is.
Azt gondolom, hogy ez az egyik legegyszerűbb édesség a világon. Egyetlen titka, hogy egy kicsit előre kell gondolkodni, mert fogyasztás előtt néhány órát hűtőben kell töltenie. 


Hozzávalók (3 sütőformához):
·        10 dkg étcsokoládé
·        3 dl tejszín (állati)
·        2 evőkanál cukor (ízlés szerint több)
·        ½ rúd vanília kikapart magjai
·        2 egész tojás

Elkészítése:
A tejszínt a vaníliával és a cukorral felforraltam, hozzáadtam a darabokra tört étcsokoládét. Olvadásig kevertem, majd hagytam langyosra hűlni. Beleadagoltam a tojásokat és habverővel egyenletesen elkevertem. A csokis masszát felfújt formákba adagoltam. A formákat tepsibe helyeztem, amit langyos vízzel töltöttem fel. (A formák feléig érjen!) 120 fokra előmelegített sütőben 35-45 percig sütöttem. (Akkor jó, ha megszilárdult a formában, nem lötyög.) Sütés után kihűtöttem és tálalásig néhány órára hűtőszekrénybe raktam. Tejszínhabbal tálaltam.

Forrás: Patay: A Tisza-család szakácskönyve

31 megjegyzés:

  1. Gyönyörűen megkomponált édesség! Annyira szép lett!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusan szép éd finom!

    VálaszTörlés
  3. Egyszerű, de nagyszerű, a díszítésről nem is beszélve! Ha jól látom, trüffel az alapja, úgyhogy nagyon fincsi lehet!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon -nagyon jó!!! Szuflé forma ugye???

    VálaszTörlés
  5. Nem akarlak agitálni, de én a te helyedben nagyon gyorsan -de ötletesen és szépen- összehoznék egy kis letölthető pdf. kiadványt az ételdíszítésről, ahol a trükköket, tippeket is mutatnék, lépésről lépésre. Ne pláne így Karácsony előtt! Pénzt nem kell belefektess, viszont ünnepek előtt egy kis mellékes kinek nem jön jól! Mi meg örülnénk (azt hiszem többek nevében is beszélhetek), hogy elérhetőbb áron hozzájuthatunk ötletes dolgokhoz. Szerintem lenne keletje. Azonkívül "örökérvényű", bármikor felhasználható.

    VálaszTörlés
  6. Tényleg jók a díszítések nagyon! Szívesen elfogadnék egy pohárkával így ebéd után!!
    Azt hiszem ezt kipróbálom! :)

    VálaszTörlés
  7. Csodás, a fotó is meg a recept is.

    VálaszTörlés
  8. Nagyszerű recept, mint mindig. Gyönyörű a tálalás és ez annyira finom lehet!

    VálaszTörlés
  9. Minden elismerésem,nagyon guszta és gyönyörű!..)

    VálaszTörlés
  10. Fantasztikus költemény:) Gyönyörű a fotó is, meg gondolom isteni finom is lehet ez a desszert:)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon gyönyörüen sikerült. A diszités kimondottan profi. Ez igazazán egy szuflé, vagy pudding féle. Fantasztikusan készitetted el!

    VálaszTörlés
  12. Micsoda arisztokratikus desszert! Finoman díszített különlegesség! Tetszik!!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon mutatós, és finom desszert! Nagyon szép a díszítés!

    VálaszTörlés
  14. Kasztrolos, vagy sem, én szívesen megkóstolnám! Szép lett a kép is :)

    VálaszTörlés
  15. Olyan ügyesen tudsz tálalni, mindig megcsodálom: az egyszerű ételek is csodálatos látványt nyújtanak.

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szép! :) Ma piacon jártam, és gyönyörű málnát vettem, egyből Te jutottál eszembe, és a későn érő málnáid. :)))

    VálaszTörlés
  17. Előkelő és légiesen finom!!!

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm szépen mindenkinek.
    Teakert: Köszi az ötletet. Bár azt gondolom, hogy idő hiányában, ez nem mostanában fog megvalósulni. De mindenképpen megfontolásra érdemes. :)))

    VálaszTörlés
  19. Az előttem szólók minden szépet-jót elmondtak erről a desszertről.Összefoglalva: CSODÁS!

    VálaszTörlés
  20. Hát ez a tálalás, mesés.. Olyan mintha egy étteremben vagy jobb cukrászdában szolgálták volna fel.. De szeretnék egyszer vendégségbe menni hozzád :)))

    VálaszTörlés
  21. Petra kérlek nézz be hozzám egy kis apróságért! :))

    VálaszTörlés
  22. Tényleg szèpséges lett, egyszerű és igènyes, elegàns, ezeket szeretem!

    VálaszTörlés
  23. Marisz, Vianne: Köszönöm szépen.

    Panna: Bármikor. ;DDD

    Barbi: Köszönöm, hogy gondoltál rám. :)))

    VálaszTörlés
  24. Hol lehet ilyen szép szuflé sütő formát kapni és mennyiért?

    VálaszTörlés
  25. Kedves peszti! Ezeket a formákat a Cora áruházban vettem, úgy emlékszem 1500-2000 Ft körül volt a 4 db.

    VálaszTörlés