2011. szeptember 30., péntek

Stubenberg gróf tésztája


A tartalmas levesek után –mint, a Jókai bableves- általában kelt tésztákat, vagy rizs-felfújtat szoktam készíteni. A tejberizst már meg is főztem, amikor eszembe jutott ez a recept. Egy kicsit a gyümölcsrizs átértelmezése. Tudom, nem úgy tűnik, mint a világegyetem legstabilabb építménye, de a látszat csal. Egészen szépen szeletelhető, és a sok gyümölccsel nagyon finom.


Hozzávalók:
·         1 csomag rétestészta (most bolti)
·         olaj
·         20 dkg rizs
·         1 l tej
·         2 dl víz
·         1 rúd vanília magjai
·         12 dkg cukor (ízlés szerint több vagy kevesebb)
·         1 csipet só
·         gyümölcsök (bármilyen idénygyümölcs, vagy déligyümölcs)

Elkészítése:
A tejberizst hagyományos módon elkészítettem. A vizet a sóval felforraltam, és folyamatosan keverve felpuhítottam benne a rizst. Amikor a vizet elforrta, hozzáadtam a tejet és a vaníliamagokat. Addig főztem, amíg kellően megpuhult. (Nem szabad teljesen besűríteni, készre készíteni, mert akkor beton kemény lesz.) Lefedve hagytam kihűlni.
A réteslapokból 12 db tányér nagyságú korongot vágtam. Ezek lettek a torta lapjai. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem a lapokat. 3 lap került egymás tetejére, úgy, hogy köztük olajjal vékonyan megkentem. 180 fokon enyhén pirosra sütöttem a lapokat. Ez csak pár percig tart, ezért nagyon kell figyelni, mert pillanatok alatt megég. A kisült lapokat langyosra hűtöttem, a tejberizzsel és a gyümölcsökkel rétegesen összeraktam, tálaltam.

Forrás: Patay: A Tisza-család szakácskönyve

20 megjegyzés:

  1. Jól passzolt volna a kókuszos rizshez :)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon szuper recept!! A gyümölcsrizst imádom, átértelmezésből: jeles!! :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a recept, meg hogy milyen jó színes! :)

    VálaszTörlés
  4. Azta!
    Fantasztikus, szívesen megkóstolnám! :D

    VálaszTörlés
  5. Hú a mindenit, ezt jól megraktad! Csupa finomság, na megyek főzni mert éhen halok!!! :DD

    VálaszTörlés
  6. Hajjaj, ez aztán az építmény :D

    VálaszTörlés
  7. Húha, de gusztusos. Én nem is mertem volna felszelni :))

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon, de nagyon guszta!!! Roskadozik a gyümölcstöl! Nyami!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó és ötletes recept,biztos finom is!

    VálaszTörlés
  10. Mi az, hogy "most bolti"? Ugye nem azt akarod mondani, hogy képes vagy saját magad rétestésztát készíteni, na meg nyújtani? Mert akkor dobok egy hátast!:DD

    VálaszTörlés
  11. Katuci, Márti, Bianka, Csilla, Okki, DebiGabi, Barbi, tejszínhab, BorsandPepper, Móni: Köszi.

    Panna: Őszintén szólva igyekeztem lefotózni, nehogy elinduljon és leboruljon. De stabilan megállt és viszonylag jól megmaradtak a szeletek.:)))

    Teakert: Bevallom, hogy még nem készítettem rétestésztát. Viszont van egy jó receptem és tervezem hamarosan. :)))

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szuper:) Látványos édesség és nagyon finom lehet:)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon guszta! Olyan érzésem van ahogy nézem hogy mindjárt eldől, nagyon sok jó finom gyümölcsöt pakoltál bele! Lehetett szeletelni?

    VálaszTörlés
  14. Húúúúúúú, hogy milyen gusztusos! Csupa finomsággal megrakva! Volt ideje a réteslapnak felpuhulni? Szerintem hamar elfogyott!

    VálaszTörlés
  15. Trollanyu: Köszi.

    Éva: Ez a gondolat az én agyamon is átfutott, de nem dőlt le. Sőt, stabilan megállt. Lehetett szeletelni, és szépen egyben is maradtak a szeletek.

    Nagymamis: Tálalás előtt kb 15-20 percet állt. A középső lapok egy kicsit már puhultak. Másnapra tényleg csak egy kicsi maradt. :)))

    VálaszTörlés
  16. Valami fantasztikus!!! Micsoda ötleteid vannak!!:)

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű! A fotó is:)
    Nézz be hozzám, kérlek!

    VálaszTörlés
  18. Petra-Ez a gyönyörü könnyü deszert nagyon csábitó, fantasztikus, guszta, és pehely könnyü.
    Gyönyörü a fotó róla!

    VálaszTörlés