2011. október 6., csütörtök

Sült palacsinta almával töltve


Almás is, mandulás is… Nekem, ez olyan tipikusan őszi édesség. A bő zsiradékban sütéssel a korabeli recepteknél gyakran találkozom, legtöbbször vajat, később pedig sertészsírt használtak e célra. Tény, hogy nem foglalkoztak túl sokat a koleszterinszinttel… Sőt, esélyes, hogy nem is hallottak róla…
Szerintem ennek az édességnek a kirántás nélküli változata is tökéletes. Egy kis vaníliaöntetet el tudtam volna viselni mellette, de nem volt hozzá energiám.


Hozzávalók:
·         15 dkg liszt
·         1 tojás
·         3 dl tej
·         1 dl szódavíz vagy ásványvíz
·         1 csipet só
·         olaj

·         6-7 db közepes alma
·         3-4 evőkanál cukor
·         8 dkg darált mandula
·         2 tojás
·         zsemlemorzsa

Elkészítése:
A tészta hozzávalóiból palacsintatésztát kevertem, fél óráig állni hagytam, majd kisütöttem.
Az almákat meghámoztam, negyedeltem magházukat eltávolítva vékony szeletekre vágtam. Cukorral szórva megdinszteltem. A palacsinták közepét megszórtam egy kevés darált mandulával, ráhalmoztam az almatölteléket. Két végüket behajtottam és feltekertem, ahogyan a hortobágyi palacsintát szokás. Felvert tojásba és zsemlemorzsába paníroztam, majd bő, forró olajban pirosra sütöttem. Vaníliás cukorral szórva, fahéjas tejszínhabbal tálaltam.

Forrás: Czifray, 1829.

23 megjegyzés:

  1. Hú de gusztusos, akármikor jöhet, ha palacsinta! :-)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg guszta, rántott palacsinta név is illene hozzá, sosem ettem ilyet! :D

    VálaszTörlés
  3. Ha palacsinta, akkor bármilyen formában jöhet. Nagyon finomnak tűnik! :)

    VálaszTörlés
  4. Na, amit eddig a tornán (9-10-ig) lefogytam, azt vissza is híztam ránézve erre a gyönyörű palacsintára... Minden alkotóelemét imádom. És még ráadásul a fahéjas tejszínhab? Szuper!

    VálaszTörlés
  5. Én ugyan nem rajongok a paliért, sőt! A világ leggagyibb kajájának tartom. Viszont ez nem az az uncsi, betöltöm lekvárral, azt örülök magamnak változat. Ebben már van íz és kreativitás. És a tálalás, mint mindig..szép! Decens és egyben kellemes látvány!))

    VálaszTörlés
  6. Nekem sajnos nem jelent meg a palacsintádról a kép, így nem tudom a látványt élvezni. Kirántott palacsintát én is készitek, de zöldséges,besamelles töltelékkel szoktam. Bár ez nem mostanában volt. De ötlet az jó, mert én csak reszelve teszem a pal.tésztába.

    VálaszTörlés
  7. Hú Petra ez nagyon guszta, na ezzel a palacsintával már én is megküzdenék :)) megérné megsütni :))

    VálaszTörlés
  8. Jó ez a recept, igazad van felesleges kirántani, anélkül is jó vanília szósszal.Persze így autentikus.
    Rántott palacsintát ettem már sósan, zöldségekkel, gombával, sajtokkal,besamellel krémesítve, nem volt rossz, de iszonyúan tömény, és hát nem őrültem meg a vágytól, hogy újra egyem, vagy nagyon édesszájú vagyok de édesen jobban szeretem a palacsintákat.A panírozás maga is a sós dolgokhoz kötődik nálam inkább.
    A sajtos batyudat is vittem, valamikor elkészítem.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszta lett:) Nagyon érdekes lehet így panírozva, az almás palacsinta is finom, ez meg még jobb lehet.

    VálaszTörlés
  10. Húúúú, nagyon jól hangzik! Az alma egyébként csökkenti a koleszterinszintet, ellensúlyoz kicsit a sertészsíron! ;-)

    VálaszTörlés
  11. Ó, de gusztusosan tálaltad Petra!

    VálaszTörlés
  12. Hű, ez nagyon finom lehet, főleg így délidőben :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon guszta! Nagyon finom is lehet benne az alma pikáns ízt adhat neki!
    Az az érdekes hogy valóban régen nem foglalkoztak a koleszterinszinttel. Ettek mindent jó zsírosan, nagyszüleim úgy haltak meg/87 évesen/ hogy orvosnál nem voltak soha!

    VálaszTörlés
  14. Én is szívesen kipróbálnám így almával, bár a dzsemes változatot is imádjuk.

    VálaszTörlés
  15. Ez egy remek ötlet arra, hogy változatossá tegyük a palacsinta elkészítését. Én mandula helyett őrölt dióval fogom elkészíteni, nálunk az a tuti. Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  16. Jaj nekem, ne kínozz ma még nem is ettem normális kaját :D

    VálaszTörlés
  17. De jól néz ki!Szívesen kóstolnám! Nem ettem még rántott palacsintát. A kolléganőm, a Hortobágy húsos palacsintát szokta kirántani. Én nem szoktam, de egyszer meg kéne kóstolni...

    VálaszTörlés
  18. Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom,alma töltelékkel még nem próbálkoztam !

    VálaszTörlés
  19. Panír nélkül fahéjöntettel és vaníliafagyival szoktam, és imádom! :)))))

    VálaszTörlés
  20. Köszönöm szépen mindenkinek!

    Csipet az a fahéjöntet nagyon jól hangzik, meg a vaníliafagyi is. :)))

    VálaszTörlés
  21. Szerettem volna kommentálni erre a fantasztikus sült palacsintádra a finom almával töltve, de csak sajnos már két napja hogy küszködök a technikai problémákkal a gépemen. A Google-al valami probléma van, mert nem enged kommentálni minden alkalomban.
    Még az a szerencsém hogy van nekem a Firefox program is ami ki segit! A Google még az ékezeteket sem engedi használni legtöbbször!

    Minden alkalommal szivesen nézek be hozzád...sok ujdonságot lesek el tőled:DDD

    VálaszTörlés
  22. Petra, Petra... Ismét nagyot alkottál! Hú de nagyon ennék most ilyen palacsintá(ka)t!

    VálaszTörlés
  23. Elisabeth: Remélem hamarosan megoldódik a probléma. Köszönöm. :)))

    Judit: De jó, küldöm!:))

    VálaszTörlés