2012. január 17., kedd

Kásás sertéshús

„A mindennapi étkezés mellett a kásaételeknek az ünnepi asztalon is megvolt a helye. Az ilyenkor egykor hagyományos kásaételek a régebbi alapanyagból, kölesből, rizsből, és árpából készültek.
Az ünnepek közül kásaétel elsősorban a szilveszteri/újévi, valamint a lakodalmi étkezéshez kapcsolódott. Mindkét esetben beépült a szokás- és hiedelemrendbe, lezáró (kitolókása) és újrakezdő, az új szakaszra bőségvarázsló szerepben (sok kásaszem: szaporodás, sok pénz). A szilveszteri/újévi önálló kásaétel Erdély kivételével az egész magyar nyelvterületen szokásos volt még a századfordulón.
A köleskása és rizskása a parasztlakodalomban egyaránt szóba jött, ahol is egy vagy két fogás volt kásaétel. A baromfis-kása helyére az Alföldön egyre erőteljesebben juhhúsos kása került – főként kölesből – a juhtartás 19. századi fellendülésével. Mindezeket a húsos kásákat az Alföldön az szorította ki, hogy a pörkölt/paprikás hús lakodalmi étel rangjára emelkedett.
A 19. század derekáig gyakori többnapos lakodalmakban kásaételt az utolsó napon tálaltak ebédre kitolókásának, ami a vendégség végét jelezte.
Az önálló kásaétel az ünnepi étrendekről valamivel korábban tűnt el, mint a mindennapi táplálkozásból. Ez azzal magyarázható, hogy noha az ünnepi étrend a mindennapinál erősebben kötődik a hagyományos formákhoz, ugyanakkor viszont az ünnepi alkalmak az újítások bemutatására is lehetőséget adnak. A lakomazáró édes kását a lakodalomban végül is a tortafélék váltották fel. A húsos és édes kásák kiszorulásával a lakodalom esetében egy olyan étrendszerkesztés tűnt el a 20. században, amely a parasztságnál feltehetően a késő középkortól szokásos lehetett.”  Forrás.
Ma egy finom húsos köleskását hoztam. Szalonna nélkül egészségesebb lenne, de kár lenne kihagyni, amikor olyan jó!


Hozzávalók:
•    50 dkg sertéslapocka
•    6-8 dkg füstölt szalonna
•    2 közepes fej vöröshagyma
•    1 csokor petrezselyemzöld
•    25 dkg köles
•    só, bors

Elkészítése:
A sertéshúst felkockáztam. A hagymát apróra vágtam, és kevés olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a sertéshúst, sóztam, borsoztam és lepirítottam. Felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje és takaréklángon kezdtem főzni.
A füstölt szalonnát és a vöröshagymát apró kockákra vágtam. A kölest vízzel alaposan átöblítettem. A szalonnát megpirítottam. Kiszedtem a pörcöket és ezen a szalonnazsíron kezdtem dinsztelni a hagymát. Amikor üvegesre párolódott hozzáadtam a kölest. Felöntöttem 2x mennyiségű vízzel. Aprított petrezselyemzölddel fűszereztem és addig főztem, amíg majdnem készre puhult (kb. 15-20 perc).
Amikor a sertéshús puhára párolódott, és majdnem teljesen elfőtte a levét, hozzáadagoltam a kölest és még párszor „összerottyantottam”. Friss petrezselyemzölddel és szalonnapörcökkel szórva tálaltam.

Forrás: Dobos C. József, 1881.

31 megjegyzés:

  1. Már el is szaladtam a recivel.))

    VálaszTörlés
  2. Most tudod, konkrétan a Pompom ugrott be... :DDDD

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Neeeem! Az, hogy "Szia Picur, hova rohansz?" Receptért. :)

      Törlés
  4. Guszta ! Nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, a kölest nagyon szeretem, bár ritkán készítem, pedig az egyik legegészségesebb gabona. Nagyon guszta lett így egyben a hússal:)

    VálaszTörlés
  6. Kölest még nem készítettem, nekem valahogy az a madáreleséget idézi, pedig a tévében már annyiszor elmondták, hogy az milyen hagyományos és jó étel. Ebben a receptben tetszik, már csak lelőhelyet kell találni, ahol beszerezhetem.
    Petra! Nézz be hozzám légyszíves, díjat szeretnék továbbadni!!

    VálaszTörlés
  7. Jól hangzik! Bár még sosem készítettem kölesből semit, azt hiszem itt az ideje egy próbának!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik.

    Mária: A köles nekem is viszonylag újdonság, most készítettem másodszor.Ez az étel egy finom rizses húsra emlékeztetett. A kölest pedig bioboltban veszem.
    Köszönöm a díjat. :)

    VálaszTörlés
  9. Szia Petra!
    Örülök, hogy megtaláltalak, tetszik a blogod. Jövök máskor is.

    VálaszTörlés
  10. Húú, de gusztán néz ki. Még én sem készítettem kölesből, így újabb kihívás, hogy változnom kell.:)Jó régen jártam nálad,de erről a gépem akkuja tehet.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon érdekes recept! Tetszik! A kölest ki kell próbálnom...:)

    VálaszTörlés
  12. Ez nagyon jó lehet. Kölest eddig még csak édességbe tettem, de nagyon jó lehet ehhez a husihoz is. Igazad van a szalonnát én sem hagynám ki :)

    VálaszTörlés
  13. Már kétszer nekirugaszkodtam a kölesnek, de valahogy nem jött be, az íze és az illata is zavaró volt, de azért ezt az egytál ételt megkóstolnám! Édességben még jól is esett, de köretként nem vált be. Amúgy bulgurral biztosan imádnám! :))

    VálaszTörlés
  14. Ahogy trollanyu is említette- az egyik legősibb gabonánk, Anyukám sűrűn használja, szeretem is a kajáiban, de én magam még nem készítettem, pedig már beszereztem egy kilónyit. Kerestem hozzá receptet. A népgyógyászat sok pozitívumot felsorol róla, már csak a gyógyszerek kiszorítása miatt is gyakrabban kéne fogyasztanunk.

    VálaszTörlés
  15. A kölessel még csak barátkozom........de olyan gusztusos, hogy ki kell próbálnom!

    VálaszTörlés
  16. Tényleg ki kellene próbálnom a kölest, csak nem tudom, Férjnek hogy adjam el?! :-)

    VálaszTörlés
  17. Nem vettem még kölest, kíváncsivá tettél vele! :o))

    VálaszTörlés
  18. Még soha nem ettem kölest, de nagyon finomnak tűnik ahogy elkészítetted! :)

    VálaszTörlés
  19. Jól néz ki, kipróbálom, mert sertéshúsból még nem készítettem, de például ludaskását rendszeresen készítek, libaaprólékból vagy kacsaszárnytőből és aprólékából, sok zöldséggel, rizzsel, először megfőzöm húslevesnek a húst és zöldségeket, majd rizotto-szerűen a rizst a húsleves levével, végül lecsontozom/darabolom a húst és a zöldségekkel együtt a rizshez keverem.
    Valami isteni egytálétel, Dédiéktől tanultam, nekem ezek az egyszerű paraszti étkek nagyon bejönnek:-)))))

    VálaszTörlés
  20. Jó kis kása recept, van is kölesem hozzá! :)

    VálaszTörlés
  21. De jól néz ki! Így még nem próbáltam a kölest, pedig eléggé kézenfekvő lett volna, ellenben "raktam" már és az ízlett. Vésem a későbbiekre, köszi! :)

    VálaszTörlés
  22. Petra, ez kihagyhatatlan!:)
    Csodásan néz ki!:)

    VálaszTörlés
  23. Szívesen megkóstolnám...!
    Azért a Te családod sem panaszkodhat! :-)

    VálaszTörlés
  24. Nagyon guszta!! Kölest még nem ettem, pedig már régóta készülök venni, na nem is halogatom tovább. Mi a rizseshúst készítjük így, csak a szalonna marad ki belőle.:)

    VálaszTörlés
  25. Köszi Lányok, Asszonyok!
    Engem is a rizses húsra emlékeztet, de egy kicsit mégis más. A kölessel én is csak barátkozom, de egyre jobban megtetszik. Ajánlom. :)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon guszta! Sose gondoltam volna, hogy kölesből ilyen guszta ételt lehet az asztalra varázsolni! A szalonnát pedig én sem hagynám ki belőle! :)

    VálaszTörlés
  27. Nagyon ínycsiklandó! Imádom a kásaféléket, bár kölessel még nem próbáltam!

    VálaszTörlés
  28. Hát, én mondom, ez nagyon guszta és finom! Én is szeretném ezt elkésziteni!

    VálaszTörlés