2011. november 29., kedd

Málnalikőrös bonbon


Kicsit bosszankodom. Bevásároltam ezzel a bonbonformával. Pedig még vacilláltam is, hogy vajon matt lesz benne a bonbon vagy nem? Matt. Ezért felesleges volt temperálnom…
Ennek ellenére megmutatom nektek, mert az íze nagyon finom lett. Méltó felavatása volt a házi málnalikőrömnek. A tölteléket legutóbb bemutatott trüffelhez is ajánlom.

 
Hozzávalók:
·        125 g 70%-os étcsokoládé
·        1,25 g porított kakaóvaj

·        10 dkg 70 %-os málnás étcsokoládé
·        0,6 dl tejszín (állati!)
·        1 evőkanál málnalikőr

Elkészítése:
A tejszínt felforraltam és az apróra tört csokoládéra öntöttem. Addig kevertem, míg a csokoládé elolvadt és a ganache teljesen egyneművé vált. A likőrt hozzákevertem és lehűtöttem.
A bonbonformát hajszárítóval kissé átmelegítettem. Az étcsokoládét temperáltam és a bonbonformába öntöttem. Habkártya segítségével azonnal lehúztam és a konyhapulthoz óvatosan, de alaposan ütögetve eltávolítottam a buborékokat.
1-2 perc után a formából a tálba visszacsurgattam a csokoládét. Ennyi idő alatt a csokoládé egy része megszilárdul, és vékony burkot képez a bonbonforma mélyedéséiben. Habkártyával ismét lehúztam, majd pár percre hűtőbe tettem.
Amikor megszilárdult a csokihüvelyekbe töltöttem a kihűlt ganache-t és fél órára hűtőbe tettem. A csokoládét ismét temperáltam és lezártam a bonbonokat.

30 megjegyzés:

  1. Nagyon belejöttél a bonbon készítésben :)
    Szépek lettek! Ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép!! De mostmár jöhet más is, ne csak bonbont készíts kérlek szépen :) (ugye nincs harag?:) )

    VálaszTörlés
  3. Már megint nem vagy megelégedve ? Csodálatosan szépet alkottál már megint és az íze nagyon finom lehet. Úgy szeretem olvasni ahogy sorolod meg általában a "bonbon gyártók" sorolják a készítés menetét.Azért tudtok ilyen szépen alkotni mert szakszerűen csináljátok! Én pedig azért nem tudok, mert.....!

    VálaszTörlés
  4. Petra, ne bolondozz, ez így is nagyon szép!! Kár, hogy a belsejét nem láthatjuk, mert kifolyt volna.
    Különben a fotód is nagyon szépen meg lett komponálva! :D

    VálaszTörlés
  5. Szerintem csodaszép, igazi karácsonyi édesség :)

    VálaszTörlés
  6. Hú, ez nagyon-nagyon finom lehet! Ez a műlnalikőr nagyon izgalmas. Dehogy kár temperálni, különben biztos nem jött volna ki, aztán, ha kicsit matt, biztos elfogyott azért. :-)

    VálaszTörlés
  7. Állati a tejszíned! Ugye tudod, hogy az összes alkohol közül engem a likőr az amivel meg lehet fogni? A gyümölcsöket sosem szerettem, de a málna...én azzal úgy vagyok rokonságban, mint maci. A csokit meg eleve hagyjuk is. Mondd, te hajtasz rám?:DDD

    VálaszTörlés
  8. Mesés a látvány és az íze is az lehet:) Igazi ünnepi különlegesség. De ez azért már kínzás, mostmár te is beálltál a bonbonkészítők sorába és szebbnél szebb dolgokkal kápráztatsz el minket:)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok! Gyönyörű a fotó és nagyon szépek a bonbonok!
    Te már egy igazi bonbon művész vagy!

    VálaszTörlés
  10. Petra ezek a bonbonok......szépek, finomak és mutatósak! Jövök még vissza......muszáj lesz leckét vennem....kipróbálnom.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépen tálaltad, és milyen különleges és helyes ez a bonbonforma! Az ízéről már nem is beszélve! :)

    VálaszTörlés
  12. Én megnéztem a képet és azt gondoltam magamban "Ez a Petra már tiszta profi bonbonban is!". Abszolút nem tünt fel, hogy matt!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szèp lett Petra! Olyan elegâns:)
    A hàzi màlnalikőr recid érdekelne!

    VálaszTörlés
  14. Te jo eg, ez valami csodasagos gyonyoruseg bon-bon. En bizony csak gyonyorkodnek, es nem mernem meg enni...de talan megis! A foto is nagyon, de nagyon szep. Most mare egesz profi lettel, a bon-bon keszitesben. Hat, te gyorsan megtanultad ezt a keszitest is!
    (nincs most ekezet, eltunt)

    VálaszTörlés
  15. Ki bánja, hogy matt? Szerintem csak Te:-) Így is csodálatos!

    VálaszTörlés
  16. Csodás bonbon, csodás fotó!

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű és biztosan nagyon finom!!! Én így matt-an is bevállalnám.:)

    VálaszTörlés
  18. Sztm sincs gond azért ezzel a formával. Nekem is matt lett, de sebaj. Élvezhető. :) Szép lett!!! :) Én még ki sem próbáltam ezt a módszert a szilikonosnál... :))) /lehet ez sokkal egyszerűbb, mint ecsettel babrálni ;)/

    VálaszTörlés
  19. Ismét gyönyörűt alkottál, és a háttér is nagyon szép.

    VálaszTörlés
  20. szép ez a forma, nincs vele semmi baj

    VálaszTörlés
  21. Szerintem is mestermű :-) Mind a bonbon, mind a fantasztikus kompozíció róla!

    Kishitűséget tessék szépen betenni egy poros sarokba :-))

    VálaszTörlés
  22. Petra!
    Szerintem is nagyon jó!
    Tudod már régen akartam erről írni, egy postban, de valahogy visszafogtam magam, mert lehet azt mondja valaki savanyú a szőlő.
    Szóval ez a fényes dolog nagyon túl van misztifikálva. Mi magunk csináltunk ebből ekkor dolgot, hogy csak az az elfogadható, ami tükörfényes. (most biztos ferdén néznek rám páran).
    Pedig nem, ezeket a bonbonokat úgyis gyorsan elfogyasztjuk, ha matt akkor matt, az íze nálam sokkal fontosabb!:-))

    VálaszTörlés
  23. Gyönyörűek! És ez a kép... :)

    VálaszTörlés
  24. Okki, Mária, Éva, Barbi, Tejszínhab, Trollanyu, Terike, Nagymamis, Hankka, Judit, Gerdi, Wanna, Gizi, Katalin, Málna, Viki, Szabina, Mónika: Köszönöm szépen kedvesek vagytok! Rendben nincs semmi de.

    Kata: Köszi. Még van 1 db. ;D

    Tea: :DDD Elcsábítani? Legalábbis az ízlelőbimbóidat.

    Vivi: Köszi. Rendben, sort kerítek rá.

    Emőke: Köszi. Nekem egyszerűbb, mint az ecsetelés, csak a forma hajlékonysága miatt óvatosabban kell vele bánni.

    Gesztenye: Köszönöm. Nekem is fontosabb az íz. Egész egyszerűen csak azon bosszankodtam, hogy hiába csináltam mindent teljes odafigyeléssel, a végeredmény nem olyan lett, mint amilyenre számítottam. De igazad van, legközelebb már nem fogom ezt túlaggódni.

    VálaszTörlés
  25. Petra!
    Én is mindig aggódom érte, de mostanában tényleg letettem róla. Úgyis rögtön bekapják és ízlelik, nem a fényével vannak elfoglalva:-)))

    VálaszTörlés
  26. Gyönyörű ez a kompozíció: mind az íz, mind a kép! És a málnalikőrrecit én is várom Vivivel együtt! :)

    VálaszTörlés
  27. Szerintem így is csodaszép! És a házi málnalikőr...aaaaahhh, de jó lehet! :)

    VálaszTörlés
  28. Ilyen szépségek láttán komolyan kedvet kapok a bonbonozáshoz, csak az a baj h mindig csak mondom... :(

    VálaszTörlés
  29. Erinacea: Nagyon örülök neked! Köszönöm, ígérem hozom. :)

    Csipet: Köszi. Jó biza...

    Panna: Tudom, erre is rá kell hangolódni. De hidd el, ha egyszer kipróbálod rájössz, hogy nem is bonyolult. :)

    VálaszTörlés