2011. november 6., vasárnap

Mandulakrémes cápauszony mazsolával és aszalt vörösáfonyával

Tegnap, miközben igazán kedvesen bátorítottatok a hozzászólásaitokban, már javában készültek a következő bonbonok. Buborék egy darab sincs, roppan és visszacsillan rajta a fény! Hurrá!
Gesztenye jegyezte meg, hogy innen már nincs megállás. Pontosan ez a gondolat futott át az én agyamon is. Egy kis sikerélmény és máris azon veszed észre magad, hogy éjszaka már azon agyalsz milyen ízesítésű ganach-t készíts legközelebb. Fertőző, mint a bárányhimlő...
Vivi el sem tudom mondani, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy nálad sajátíthattam el az alapokat. Köszönöm!!!!!!
Visszatérve a bonbonra, miért is cápauszony? Bálintom ötletes megfigyelése szerint a félbevágott bonbon, ha felállítjuk, leginkább arra hasonlít. Kicsit kicsavart módon, de ezt a fantázianevet kapta. Valójában ez egy falevél formájú jégkockatartó, amit egyszer ajándékba kaptam a jeges teához. Temperált csokoládéval remekül működött.


Hozzávalók:
·        125 g 70%-os étcsokoládé
·        1,25 g porított kakaóvaj

·        5 dkg 70 %-os étcsokoládé
·        0,8 dl tejszín (állati!)
·        5 dkg fehércsokoládé
·        1 kávéskanál mandula esszencia
·        1 evőkanál mandulaszelet
·        kis maroknyi mazsola és aszalt vörösáfonya apróra vágva

Elkészítése:
A tejszínt felforraltam és az apróra tört csokoládékra öntöttem. Addig kevertem, míg a csokoládé elolvadt és a ganache teljesen egyneművé vált. Hozzákevertem a mandula esszenciát, az aprított mandulát, mazsolát, vörösáfonyát és hűlni hagytam.
A bonbonformát hajszárítóval kissé átmelegítettem. Az étcsokoládét temperáltam és a bonbonformába öntöttem. Habkártya segítségével azonnal lehúztam és a konyhapulthoz óvatosan, de alaposan ütögetve eltávolítottam a buborékokat.
1-2 perc után a formából a tálba visszacsurgattam a csokoládét. Ennyi idő alatt a csokoládé egy része megszilárdul, és vékony burkot képez a bonbonforma mélyedéséiben. Habkártyával ismét lehúztam, majd pár percre hűtőbe tettem.
Amikor megszilárdult a csokihüvelyekbe töltöttem a kihűlt ganache-t. (Kiskanállal is lehet, én nyomózsákot használtam.) Fél órára hűtőbe tettem.
A csokoládét ismét temperáltam és lezártam a bonbonokat.

 
Annak idején, amikor még viszonylag sok tortát készítettem bevásároltam különféle csokoládéformákból. A maradék ganache felhasználásának kapcsán jutottak eszembe. A gyerekeim ezeket a formákat választották, így ilyen szellemesek-koronásak lettek az első töltött „tábláim”. Lehet találgatni melyik kié?

41 megjegyzés:

  1. Jajj, de szépek! És finom is lehet, szívesen megkóstolnám. :))
    Nekem a temperálás mumus. :(

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek:) Először tényleg azt hittem, h cápauszonyról szól a bejegyzés...

    Nagyon szívesen:))
    (kakaóvajból csak 1% kell)

    Egycsipet!
    Próbáld ki a kakaóvajas temperálást és a Mumus kereket old:))
    (megtalálod nálam a temperálás bejegyzésnél)

    VálaszTörlés
  3. Csipet köszi! Tényleg érdemes kipróbálni, a Vivi által leírt kakaóvajas temperálást, mert nagyon egyszerű! :)

    Vivi: Köszi! Már javítottam is. :)

    VálaszTörlés
  4. Ha egyszer beindul a gépezet :-)) Gyönyörűek lettek, hibátlanok!

    VálaszTörlés
  5. Csodálatosak és hibátlanok a bonbonjaid, örülhet a családod.

    VálaszTörlés
  6. Petra ezek nagyon szépek!! Istenem csak legyen időm és betanulok! :)) Hol lehet porított kakaóvajat beszerezni?

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus vagy!!! Csodás dolgokat készítetsz, tökéletesek a bonbonok és a csokik is. Gratulálok:)

    VálaszTörlés
  8. Cápauszony:-))) Nagyon-nagyon jó lett, ügyi vagy! Ma délelőtt én is elgondolkoztam rajta... mármint bonbon készítésén. Csak még bátorítom magam, no meg Barbi kérdése engem is foglalkoztat: hol kapható kakaóvaj?

    VálaszTörlés
  9. Na mert most biztos az aljára dugdostad el a buborékokat!:DD Cseles...cseles!)) Persze, hogy nem. Szépek, és igazán klassz kis töltelék van benne. Régen milyenek voltak a bonbonok? Formára, töltelékre, bevonóra? Vagy erről már írtál posztot valaha? Igazán kíváncsi lennék a reform kor bonbonkáira egy hosszabb lélekzetben.

    VálaszTörlés
  10. Tényleg fantasztikus!! Gyönyörűek! A neve szuper! :))) Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  11. Istenien néznek ki! :)
    Nekem is van egy polikarbonát formám, de az első próbálkozásom nem sikerült. :( Na, majd legközelebb! :)

    VálaszTörlés
  12. Vianne, köszi! :) Olvastam már nálad korábban a temperálásról, akkor meg is néztem azt a terméket, amit ajánlasz, de arra jutottam, hogy amennyi bonbont én készítek, szerintem 10 év alatt sem használnék el egy dobozzal. :))) Majd körbejárom újra a kérdést, köszönöm!

    Petra, köszi neked is! :)

    VálaszTörlés
  13. Porított kakaòvajat a Goodwill Kft-nèl lehet venni.
    Flòra!
    Miért nem sikerült? Beragadt?

    VálaszTörlés
  14. Egycsipet!

    Lehet húsok és halak sütéséhez is hasznàlni olaj helyett:)

    VálaszTörlés
  15. Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon szépek ügyes vagy!!!

    VálaszTörlés
  16. Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek!

    Csipet, Barbi, Gerdi: Lányok, az a helyzet, hogy a porított kakaóvajat csak 600 g-os kiszerelésben lehet kapni. Ha megnézitek egy bonbonfajtához szükséges csokimennyiséghez max. 1-2 gramm kell. Én pillanatnyilag azt használtam, amit még Vivitől kaptam. Katucival azonban szóba került, hogy esetleg osztoznánk egy dobozon. Ha komolyan érdekel benneteket, akkor esetleg Katával egyeztetve találhatnánk megoldást. :)

    VálaszTörlés
  17. Mondtam én hogy gyakoroljál. Látod nem bíztál magadban! Nagyon ügyes vagy és nagyon szép a bonbonod! Selejtet most nem is csináltál? Pedig abban bíztam hogy azt majd felajánlod nekem!:-))

    VálaszTörlés
  18. Petra, nagyon köszönöm!!! Ha egyszer belevágok, látom lesznek itt emberek akik segítsenek és én biztosan igénybe is veszem! Puszillak!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szépek! Legszívesebben beléjük harapnék, úgy csalogatnak... :)))

    VálaszTörlés
  20. Éva neked sohasem küldenék selejtet. Csak tökéletest érdemelsz! Nyisd hamar azt az ablakot!

    Barbi, szívesen. Szuper lett a pipimuffinod!

    Szabina, köszi!

    VálaszTörlés
  21. Petra, hogy Te miket nem tudsz! Nagyon guszta....és gondolom finom is....én bele sem mernék kezdeni!

    VálaszTörlés
  22. Nem ragozom :), csak gratulálni tudok, esetleg utánozni ?

    VálaszTörlés
  23. A piteforma után azt hiszem én is beszerzek egy bonbonformát, mert nagyon finomakat készítesz te is, kívánom őket:)

    VálaszTörlés
  24. Petra!
    Gratulálok, gyönyörűek mind!
    Csak megerősíteni tudlak, egyszer kell a bonbon készítésbe belekóstolni és szerelem lesz!

    VálaszTörlés
  25. De jó ez is, csodaszépek! Szuper a forma, az ízvilág nagyon bejön! Én is azt hittem először, hogy cápauszony volt a vasárnapi ebéd, de szerencsére olyan lábatlan tyúkos cím volt. :-) A táblásak is nagyon jópofák!

    VálaszTörlés
  26. A bonbonjaid is ugyanolyan tökéletesek, mint az ételeid. Profi vagy minden téren!! Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  27. Petra!
    Ugye, hogy ugye! Én is így kezdtem:-))
    Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  28. gyönyörűek lettek a bonbonjaid, nagyon ügyes vagy.

    VálaszTörlés
  29. Petra, kedves vagy, hogy megoldást keresel az érdekünkben kakóvaj ügyben, de nem fosztanálak meg Titeket a készletetek egy részétől. Ti Katucival gyönyörű bonbonokat készíttek, én meg még nem érzem magam érettnek rá. De azért köszi!

    VálaszTörlés
  30. Látom megfertőződtél :)) Jópofák a formáid :))

    VálaszTörlés
  31. Vianne! Igen, beleragadtak. Sajnos hőmérőm nincs, lehet, hogy ennek hiányában nem sikerült. :(

    VálaszTörlés
  32. Köszönöm szépen nektek is!

    Flóra: A temperáláshoz nagyon kell figyelni a csoki hőmérsékletét, amit én sem tudtam, amíg Vivi meg nem tanított. Maghőmérőt a Metroban vettem. Enélkül sajnos csak a szilikon formákban tudsz bonbonozni, mert abból ki tudod nyomogatni az elkészült bonbonokat.
    Érdemes megnézni Vivinél a csokitemperálást, mert nem bonyolult dolog. A megfelelő módszerrel a polikarbonát formával is sikerülni fognak. :)

    VálaszTörlés
  33. Petra, nagyon sokoldalú vagy, az biztos! De ami a legfontosabb, bármibe kezdesz is bele, a végeredmény csodálatos lesz!:)

    VálaszTörlés
  34. Petra!Első olvasatra valamilyen tengeri herkentyűre gondoltam!Tényleg cápauszonyra emlékeztet!Gyönyörű roppanós a burok látszik a fényképen!:-)Nagyon,nagyon ügyes vagy!:-)

    VálaszTörlés
  35. Köszi, akkor majd beszerzek valahonnan maghőmérőt. :))

    VálaszTörlés
  36. Drága Roza, köszönöm szépen.

    Nelli: Ha már a kisfiam így nevezte el, egyszerűen nem hagyhattam ki. :)

    VálaszTörlés
  37. Petra! :) Bár én vagyok az aki olvas, de nem kommentel :DD de ezt nem bírom ki!! Nagyon szééép!! És nagyon ügyes vagy!!! :)/előzőt is láttam/ Fertőző! :D - és igen, ilyenkor beindul a bonbonbusiness. :D

    Tényleg a kakaóvajas temperálás a legkönyebb. :)

    VálaszTörlés
  38. Nagyon szépek lettek a bonbonok, szinte hallom, ahogy roppannak :)

    VálaszTörlés